Sokat sírtam ezen a hétvégén...

Én már annyi "más"képp cikket írtam. Hát sikerült egy abszolút "más" húsvétot összehoznunk. Nem tudom, kinek köszönjem meg. Magamnak? A gyerekorvosnak? A családnak, mert mindent megtettek, hogy még jobban nőjjön a feszkó? Nem tudom. Vagy a Ritalinnak? Emiatt a szar kis gyógyszer miatt szívtam az elmúlt 2 napban, bömböltem, és belőlem is kijött az "állat". Egyszerúen már meg sem próbáltam kontrollálni a  dühömet és a hangerőmet. Már nem érdekelt ki hallja, hogy ordítok, hogy egyfolytában ugyanazt mondogatom, mert egyfolytában tikkel  a gyerek a gyógyszertől, ami extrém módon felerősítette a tikkeket, és vagy egy órán keresztül ugyanazt a kérdést tette fel. Ha válaszolok akkor is újra felteszi. Ha nem válaszolok, ordít, mint egy őrült,: Anya. És ismétli a kérdést. Még meddig bírom vajon?

Írattam emberrel egy levelet a sulinak, hogy én ugyan odaadtam a gyógyszert Jeremynek, de tudniuk kell mielőtt beadják, hogy a fő hatást, mármint a koncentrálást, a gyógyszer nem érte el, de a mellékhatások annál inkább jelentkeztek. Vagy túl sokat kapott, vagy egyszerúen ez nem az Ő gyógyszere. Felőlem kísérletezgethetnek, de ebből engem hagyjanak ki. Én még egy ilyen 8-10 órát nem bírok végig csinálni. A legszebb pillanata a húsvétnak az volt, amikor tojást kerestünk, és Emma kereste a tojásokat Edinek. Edi meg közben őrjöngve fetrengett a fűben, hogy haza akar menni...