Egy pillanat....

Csak egy pillanat volt. Az én pillanatom. Minden menetrend szerint zajlott, ahogy minden este. Fürdetés előtti játék a kádban. 

- Anya kijövök. 

Máris letettem a kezemből a könyvet, és a kádhoz léptem. Az én 8 éves kisfiú testében élő kisbabám. Mert hát ő az marad, bár már nagyjából egy kisóvodás szintjén van. Vajon meddig jutunk el? Még mennyit tudunk fejleszteni rajta?

Megmosdattam, sorrendben, ahogy szoktuk, nyak, fül, stb. Kiemeltem a kádból. Első pici gesztus, miközben kiemeltem megfogta a nyakam. Még sosem csinálta, általában , mint egy tehetetlen báb hagyja magát, hogy kiemeljem.  De csak átvillan az agyamon. Megtöröltem, kikísértem a matracra. Ő lefeküdt ügyesen a hátára, én pedig adtam a szokásos utasításokat. 

- Emeld fel légyszi a feneked. Pelenka megoldva.

- Kérem a bal lábad, majd a jobbat. Nadrág is fent van. 

- Gyere ülj fel baba!

Felült. Rám nézett. Nem felém vagy mellém. RÁM. 

- Mammma! Megragadta a nyakam és magához ölelt.

Suttogott.

- Szeretlek mammma. 

Így maradtunk. Majdnem elsírtam magam. 8 éve várok erre. 8 év. Végre megvolt az ÉN pillanatom.