A macska meg a jajjjj...Ja BUEK!

Felébredtem(sztettek!!!!)  délben, kinyitom a  laptopot és fújjjjjj, ömlik a fogadkozás! Emberek!

 C'est chiant les bonnes résolutions! 

A francba, nem maradhatok le, pedig legszívesebben még maradnék az ágyban, de a lencsét meg kell enni, a szemetest még kerülgetni kell holnapig, és a mosnivalo ajajaj! Jól kezdődik az év! Ezek a babonák, amiket még én sem tudok figyelmen kívűl hagyni!

Na nézzük. Írni kell, mert ugye ez az egyetlen újévi fogadalmam. Mivel a 17 a szerencseszámom, 2017 még 3 eév, szóval szerintem a 2014-es év nagyjábol ugyanolyan szép, jó, szar, béna lesz mint 2013.

Hiányozni fog 2013? Igen hiányozni fog, de nem ömlengek tovább. Gyönyörű emlékeim maradnak erről az évről, ahogyan Ellát vàrtuk, a meglepetést, hiszen nem ismertük a nemét, a szeme színét, az arcvonásait, de ismertem minden kis rezdülését, az alvási ciklusait, és tudtam hogy ismét egy megismételhetetlen csodát hozok a világra. Az én csodámat, én világom nyolcadik csodáját. Ez a  pici baba rengeteg meglepetést hozott, inspirált, tanított, igen még mindíg tud újat mutatni egy kisbaba nekem, és ràjöttem hogy kőkeményen öregszem. Nem bírom az éjszakázást, de csak pont addig zargatott az éjszakai etetéssel, ameddig érzete elértem a végkimerülés fázist, és onnantól kezdve csodával határos módon átaludta az éjszakát (tudom sokan utálnak miatta, kevés újszülött alussza át az éjszakát 5 hetesen). Végre Edivel kapcsolatos erőfeszítéseink is megértek. Eduard iskolás lett. Igazi iskolás, iskolatáskával, házi feladattal. Persze Emma még  mindíg Emma, és Fanni is rájott, hogy jó az ablak is ajtó helyett az éjszakai sétákra, dehát kamasz. 

Megszületett a spenót, és örülök, hogy újra kezdtem az írást. Hiányzott, megnyugtat, felkavar, de ismét szavakba önthetem milyenek a napjaim "más" anyukaként. Mert igen, már elfogadom és felvállalom, hogy én a világ szemében "más" anyuka vagyok.
 

Mennyivel könnyebb így az életem, nem kell takargatnom magamat, a döntéseimet, és legfőképp a fiamat. Nem központi téma, nem sírok miatta, nem kesergek, éljük a mindennapjainkat, másképp mint a normális, másképp, mint ahogy a világ elvárná. De élünk, jól, boldogan, őrjöngve. És nem kívánok bocsánatot kérni sem a világtól, mert nem nelkülözünk. A számlák kifizetve, a hütő tele, és ha cipőt kell vennem a gyereknek, akkor beülök az autóba és megveszem a cipőt. Már nem akarok tökéletes lenni, mindent én magam csinálni, mert csak úgy jó. Tök heppi a világ takarítónővel takaríttatni, aki az abalkpucolót használja a bútorok törlésére. Szarok rá, csak tiszta legyen a ház.

 
Megismertem csodálatos és kevésbé csodálatos embereket ebben az évben is, akiket szívembe zártam vagy nagyon gyorsan kizártam. Vannak közöttük olyanok akik személyes ismereteség nélkül kerültek nagyon közel hozzám, bloggerek, fórum lakók, inspiráltak, megnevettetek, megmutatták hogy bárhol és bárhogyan élhetek csak akkor érezhetem jól magam (tengerpart, Versailles, London, New York) ha megbékélek a múlttal.

Ettől függetlenül 2013 nem oszlatta el a félelmeimet, nem adott más világnézetet, de adott egy új álmot, nyitva hagyott egy ajtót, és rájöttem, hogy én a gyerekeim által teljesedtem ki. Màr megint ömlengek. Ok tudom, vinnyogni szoktam, hogy elegem van Emmából és a hisztijéből, hogy hálátlan Fanni már megint nem feszül meg az erőfeszítéstől, mert neki úgyis mindíg minden sikerül flegmán, de biztosan, vagy ép Edi meg az ő más kis világából szabadulnék és sorolhatnám, na de ŐK az  én álmaim az én kölkeim, és az én tükröm. 4 tükör, szépek (mint én) tökéletesek (mint én) hülyék (mint én) és satöbbi satöbbi satöbbi. De még mindíig nem érzem magam teljesnek, és azok a sebek amik 7 éve keletkeztek, csak akkor gyógyulnak be teljesen ha életetet adhatok egy egészséges kisfiúnak. Ez minden álmom és vágyam. Én ebben vagyok igazán jó, a babusgatásban, a babafej szagolgatásban, a morgásban reggel mert már megint nem aludtam eleget, a morgásban napközben, amikor takarítok a kölkeim után, vagy pakolom a férjem kezéből kiesett tárgyakat, vagy a morgásban este, hogy már megint főzni kell, leckét irni és a francba miért nincs több kezem és türelmem. Szóval az anyaságban morgasban vagyok a leg.  Nem kell nekem keseregni, hogy reggel nem öltözhetek föl kiskosztümbe, és nem vonulok a dugóban tekintélyes irodámba. Nekem van a legnagyobb és a legkényelmesebb irodám. Dugó meg minden nap vár, hiszen átjutni a falun hónapok óta egy szívroham közeli állapot és ha így folytatódik a francia ótépítő kedv, a következő 3 évben GPS-sel tudom csak megközelíteni a sulikat.

Tehát 2014-ben ezen a vonalon , keményen nekifeküdve a következőket szeretném elérni (wtf - a végén csak lesz újévi fogadalom?)
- mindíg mosolygós anyuka leszek , aki megnyugtat es utat mutat (baszki ez de szép lett) , 
- budoár Istennővé változom (sürgősen valami hatékonyabb epiláló módszert kell találnom, mert ebben a pillanatban a bozótvágó is kicsorbulna)

- sokkal militárisabb leszek írás terén, és nem hagyom Adrit cserben a spenóton

- összepakolom a házat, Flylady visszatér, aminek tuti megint lumbágó lesz a vége, és ha már itt tartunk, nincs kifogás, a seggem a térdhajlatom magasságában lifeg, irány a step aerobik

  

És mire ennek a bejegyzésnek a végére értem úgy gondolom, semmin nem fogok változtatni. Ma január elsején már kétszer morogtam. Először az ébredésnél, majd a konyhában, hogy nem lett kiszedve a mosogatógép.

                                        Boldog új évet mindenkinek  és ne feledjétek :)                                                C'est chiant les bonnes résolutions!