Hogyan nevezzelek?

Már nagyon régóta érlelődött bennem ez a cikk, hiszen nap mint nap belefutok emberekbe, akik a nevem hallatán rácsodálakoznak a világra: jé, ebben az országban nemcsak francia kereszt- és vezetéknevű emberek élnek? Tényleg lehet olyat, hogy annak ellenére, hogy férjhez mentem, és legfőképp egy francia úriemberhez, akkor nem kell automatikusan felvennem a vezetéknevét? Hogy ennyire feminista a döntésem? Döbbenet, hogy még emiatt is meg kell védenem önmagam. Vajon miért gondolja a francia világ, hogy két kézzel kellene kapnom az alkalmon, hogy franciára változtathassam a nevem? Nekem fontosak a gyökereim, és mivel rajongásig szerettem édesapámat, számomra egyértelmű volt, hogy elsőszülött lányaként továbbviszem a nevét, ha már fiú örökös nem adatott meg neki. Madame Názsi! A hátamon áll a szőr, amikor meghallom franciául kiejtve a nevemet, és perceken keresztül átkozom a döntésemet, amiért egy szentimentális pillanatomban úgy döntöttem, nem akarok beolvadni a francia környezetembe.  Amikor a gyerekek keresztnevét választottuk, már rutinosan tudtam mire kell figyelnem. Az volt a lényeg, hogy sem magyar hazájukban, sem francia életterükben ne kezeljek őket „idegenként”. Azt hiszem, már valamelyik francia gyarmat ültetvényén kellene robotolnom, legalábbis oda száműzött volna beau-családom (férjem családtagjai, itt anyósra és apósra gondolok), ha a gyerekek vezetékneve nem egyezne édesapjuk vezetéknevével. Tudom, nagy játékos vagyok én, de ennyire messzire nem mertem dobni a labdát. Maradt hát a keresztnév, amibe nem igazán engedtem senkit beleszólni (na jó, apát picit), és igenis olyan neveket kellett válogatnom, amelyek …. milyenek is? Mi alapján? Jelentés? Családi hagyomány? Így hívják valamelyik sztár vagy celeb gyerekét? Könyv vagy film hatása? Vagy maga az élet, a „tapasztalat” hozta? Mi alapján választunk keresztnevet? Főleg vegyes házasságokban? Fontos, hogy divatos legyen, jól csengjen a vezetéknév mellé? Ez csak az én dilim, hogy magyar- és franciahonban is megállja a helyét, és ne legyen a gyerek közröhej tárgya? Kedvenc facebookos ismerőseim között gyors közvélemény-kutatást tartva rájöttem, hogy igaz, mindenki az enyémhez hasonló nyomon indul el a név választásnál, de érkeznek közben a családi, baráti „behatások”, ami után házaspár legyen a talpán, aki balhé nélkül megússza a 9 hónapot. A Les maternelles (francia Babavilág) című műsor szerint a párok összesen 46%-a van közös nevezőn az első pillanattól kezdve a baba névadásával kapcsolatban. 43% -uk  csak többszöri nekifutásra és csak kompromisszumok árán tud nevet adni a gyermekének, és 11% -uk a szülőszoba ajtajáig védi saját álláspontját. Tehát gyors közvélemény-kutatásom eredmenyeképpen első helyen végzett a mindkét ország által anyakönyvezhető keresztnév. A családi hagyományokat igyekeznek a második vagy harmadik keresztnévben továbbvinni, megelőzve ezzel minden családi összezördülést (mindegyik gyermekem minimum 3 keresztnévvel van “megáldva”, az egyik lányom negyedik keresztneve a Denise, pfuj).

A névválasztás
December 6-án a Les Maternelles című műsorban a France 5-en
(Francia Babavilág)

Persze volt, akiknél beköszönt a vallási meggondolás, így mindenképp valamelyik szentről kapta a gyermek a nevét. Nehéz ügy, még a Pétert sem lehet egy egyszerű angol Pítörrel lecselezni, mert ugye az franciául Pierre – ez az állandó lógjunk ki a sórbol francia felfogás ugye ugye.

És hát az anyós faktort se felejtsük ki. Az egyik műsorba meghívott anyuka szomorúan mesélte, hogy márpedig náluk bármennyire is szerette volna az általa kiválasztott nevet adni születendő kisfiának, anyósa nekitámadt, hogy miért kell már megszületésétől kezdve handikep helyzetbe hozni a gyereket, mert anyuka arab származású. Ha már volt olyan “szerencséje” és egy francia vette feleségül, legalább a gyermek is francia nevet kapjon.

Igen, igen. Emlékszem, amikor a fiamat vártam, a húgom nagyon-nagyon szerette volna, ha Raulnak nevezem el. Mert az olyan franciás. Hetekig tartott amire felfogta, hogy lehet Magyarországon a Raul az valami nagyon egyedi, bugyit nedvesítő francia egzotikum, de itt Franciaországban egy hihetetlen pejoratív, főleg “portugálnak” titulált férfinévnek számít.   A jelentéshez ennyit tennék hozzá: Le prenom. Ez egy zseniális francia film, “Hogyan nevezzelek?” a magyar címe. Ezt a filmet  LÁTNI KELL kategóriába sorolnám. Negyedik gyermekemmel voltam terhes, amikor a moziban megnéztük, és a film második felében már nagyon kellett vigyáznom, meg ne szüljek a röhögéstől. Nem lövöm le a poént! Persze itt is, mint minden országban, oda kell figyelni a nevetségesség faktorra is (emlékszem egy évfolyamtársamra, szerencsétlent Cserepes Virágnak nevezték el).  Egy kedves házaspárt, akiket a Renault vezetéknévvel áldott meg a sors, az anyakönyvi hivatalban a baba születése után maga a polgármester utasított arra, hogy válasszanak másik keresztnevet, mert a Mégane keresztnévvel egy életre mély sebeket ejthetnek kislányuk lelkén (szerintem sympa volt a polgármester). Pedig a Mégane egy teljesen elfogadott, gyakori lánynév Franciaországban. És akkor a rövidtések okozta nevetség tárgya mint,  W.C. es P.D. (fraciául buzit jelent) na ebbe már ne is bonyolódjunk bele. Ahogy írtam, nálunk végül mindig az én szavam volt döntő a gyerekek nevét illetően. Már az első kislánynál hezitáltam a Fanni és az Emma között. Fanni nyert. És amikor legközelebb megint kislányt vártam, jó sok évvel később, az Emma névvel már Dunát lehetett rekeszteni (Jóbarátok cimű sorozat hatására), de a nevet már nem tudtam elengedni. A Lily-Rose gyönyörű név, Vanessa Paradis kislányát hívjak így, de koppintani nem akartam, viszont a Rose gyönyörűen passzolt az Emma mögé. Így lett nem tömegnév: Emma Rose. Egyszer már “magyarázkodnom” kellett a név miatt… egy nagyon jóindulatú ismeretlen egy orvosi váróban beszólt nekem, hogy miért kell nekem a Jakupcsek Gabriellát majmolnom, merthogy ugyanúgy hívják a lányomat, mint a Jakucsek Gabi lányát! Első meglepetésemben csak pislogtam, azt sem jutott eszembe, ki az a Jakupcsek Gabriella. Egy pár másodperc után leesett, hogy ki is ő, és hogy a kisbabáját Emmarózának hívják és csak annyit mondtam: Az én lányom 2 éves, a Jakupcsek baba pedig csak pár hónapos, akkor ki majmol kit, így ismeretlenül? Erre annyi volt a válasz: - jaaaaaaaaaaaa… tényleg, és visszafordult a kedves “néni” az újságába, de azért kicsit piros volt az arca.