Szerettem volna elutazni...

Igen hát idáig jutottam

Nem ez nem depresszió. ez rosszabb. Azt ismerem, tudom mivel jár. Ez valami új, valami nagyon nem jellemző. Teljes érdektelenség. Nem érdekel, hánykor kelek, nem érdekel, hogy néz ki a ház, nem érdekel mások véleménye. Igen ez a legfontosabb, Magasról teszek olyan emberekre, akiknek a véleményét idáig legalább meghallgattam. Sztrájkolok. Elegem van. Elegem van, hogy mindig én húzom a rövidebbet, nekem kell alkalmazkodnom és megalkudnom. Igenis megerősítem magam mindenkivel szemben. Nem én leszek a hajlékony, a formálható. Csak 5 nap nyugalmat szerettem volna. Ezt kaptam vissza, veszélyes, te csak ne akarj egyedül autózni 1300 kilómétert. Legfőképp ne éjszaka. Ja, hogy pihenni szeretnél. Ja, hogy elmennél a gyerekekkel egy eldugott szálodába és csak napoznál, ennél, élveznéd annak a két gyerekednek a társaságát, akire a hétköznapokban a lehető legkevesebbet szánsz, mert ők úgyis megoldják, ők már nagyok, nekik kevésébé van rád szükségük?

Jó hát ha TI így, akkor ezentúl én is másképp. Más lesz a hangnem, más lesz a hozzállás. Már annyira sem fog érdekelni, mint eddig, hogy milyen lesz a nagyszülői kapcsolat. Amúgy is pocsék és összehasonlíthatatlan az én nagymama kapcsolatommal. Hát akkor ezentúl már nem fogom erőltetni. Sztrájkolok. Ha más megteheti, akkor én is ......