A NEM hatalma

Igen, vége az édes "kötődésnek". Legkisebb gyermekem végérvényesen az önállóság útjára lépett. Elindult, lépeget, mint egy apró busman. Hatalmas terpeszben, behúzott nyakkal, felemelt kezekkel, és abban a pillanatban, hogy megbillenve elveszíti egyensúlyát, máris lóbálja jobbra-balra pici kis pelenkázott fenekét, így korrigálva tartását, lépteit. Abban az esetben, ha már nagyon nagy a lendület, mindent megtesz, hogy az esés a legkisebb fájdalommal járjon.

Naivan, azt gondoltam, ennyi elég is lesz hirtelen változásnak. Ráérünk még dacolni, főleg anyával. Hát tévedtem. Az "Ah nooooon" felkiáltás legalább olyan gyakran hagyja el száját, mint ahányszor pislogok, vagy levegőt veszek. Gyakorlatilag egész nap ezt az egy szót ismételgeti. Kisebb-nagyobb megszakításokkal. Néha egy szemrehányó Mámaaaan-nal vagy mamaaaaaaa-val (éppen franciául vagy magyarul hány szemre) kiegészítve.

Elég ha csak annyit mondok: - Gyerünk, irány öltözni! A válasz még be sem fejeztem a mondandóm: - Ah, noooon (vagy nagyon határozott) Neeeeem!

Hogy hányszor hallja ezt a szót egy nap, és miért lett ez a kedvenc szava? Hát akkor gyónok. 

- Az elmúlt hónapokban már reggelizés közben ezt kántáltam, hiszen a müzli darabok repkedtek jobbra és balra, a kanapéra, a zongora alá, a hajamba. 

- Valakinek a kezét mindig az utolsó pillanatban kaptam ki a konnektor lyukakból (nem vagyok felelőtlen anya, minden konnektorhoz tartozik vakdugó), de valahogy mindig azt a konnektort találja meg amiben éppen nincs. 

- Ha Csuvi babán múlna, a kutyánk már kopasz lenne, hiszen egyik kedvenc foglalatossága, a heverő kutya szőrének tépkedése, aki golden retriever lévén még élvezi is a nyári hónapokban a "vetkőztetést". Én annál kevésbé viselem a csomókban álló kutyaszőrt a nappaliban, a teraszon, a gyerek ruháin és a szájában. Böööööö, fúj. 

Tehát  a gyerek éli életét és minden 2 percben ezt a szót hallja imádott Édesanyja szájából, néha csendesen, néha ingerülten, néha őrjöngve, vagy csak fáradtan, minden reményt vesztve, suttogva, hogy: NEM!

  

Olyankor a legcukibb, amikor még a fejét is rázza jobbra balra, repkednek szőke fürtjei és mosolyogva, lenézően közli velem, hogy "nem".

Ő márpedig nem vesz cipőt a lábára, és mezítláb szeretne a forró betonon sétálni. Én ilyenkor "engedek". Na gyerünk lányom, megnézzük hány pillanatig fogsz ilyen önelégülten vigyorogni. Pici talpak leérnek a földre, baba rémülten anyára néz, és máris szalad ki a száján anya ölébe ugorva: Ah nooooon! Na ennyit a nyugodt csendről.  Ha azt mondom, hogy vedd fel a cipőt, nem a válasz. Ha megengedem, hogy úgy csinálja, ahogy önérzetes király kisasszony elképzelte, akkor is a Neeeem szót kell hallgatom. 

De igenis meghagyom neki a választás lehetőségét (nem minden pontjával értettem egyet, de jók a meglátások). Nem, nem félek a gyerekemtől, és nem félek neki nemet mondani. Vannak dolgok, amik a "nem kívánságműsor" kategóriába tartoznak. Ilyen például a szemetes kuka tartalmának és anya ÁNTSZ tisztaságú konyhájának tisztelete, De ugyanebbe a kategóriába tartozik minden olyan helyzet, ami a sürgősségi osztály látogatásával járhat, és higgyék el nekem, ha létezne ilyen, bármennyire is elővigyázatos szülők vagyunk, 4 gyermekkel már kijárna nekünk a törzsvásárlói kártya (carte de fidelité) a sürgősségire. 

 

Ami engem illet, felőlem nyalogathatja a babakocsi kerekeit, letekerheti a retyópapírt, ki és berámolhatja a szennyes kosarat, vagy evés közben nyugodtan turhákolhatja a kajáját (akár a feje búbján is kenegetheti a főzeléket). Nagy ügy, majd megmossuk, visszapakoljuk, újra feltekerjük, és erősítjük az immunrendszerét.

De ételt nem dobálunk, az esti rutin szent és sérthetetlen, és az udvariassági szabályokat be kell tartania. Mert aki tud nemet mondani, az tud köszönni is. Egy "bonzsu" vagy "szija" nem a világ legnehezebb szava. Nekem más dolgom sincs, mint példát mutatni. Ha azt mondom alvás, akkor alvás van. Nem játék, nem sétálás, hanem pihenés. Rám már nem hat az utolsó még egy mese hiszti. És ez a legnehezebb ezzel a korosztállyal. Most lehet és kell a nagyon fontos alapokat megtanítani a babának példát mutatva és ennél a korosztálynál lehet a legkönnyebb hibát véteni, amiket utána vérrel verejtékkel próbálunk helyrehozni.
Kompromisszum. Aztán, lesz ami lesz. Teszem a dolgom, egy negyedik gyerek már csak nem fog ki rajtam ....vagy mégis?

http://nemharapaspenot.cafeblog.hu/2014/08/26/a-nem-hatalma-2/