Magyar baba a bécsi PIC-cen
Mikor,
hol és miért született korábban a babád?
2009.08.17-én, a 26+6 héten született Lóri, Bécsben
cervix-insufficientia (méhnyak elégtelenség) miatt.
Elmondták, hogy
mi miért történik, kommunikált veled a személyzet a szülést megelőzően, közben?A szülés előtt két hetet töltöttem kórházban, ahol tokolízissel és ágynyugalommal
tartották vissza a babát és megkaptam a tüdőérlelőket is (3-at) A személyzet a
szüléskor nagyon segítőkész volt. Egy neonatológus a szülőágy mellett
elmagyarázta, hogy mi az a koraszülés, mik történhetnek az ilyen korán érkező
babákkal, hogy nem viszik messzire, csak ide a szomszédos szobába,a PIC-re, (sajnos
nem sok minden maradt meg,de az igen,hogy akár meg is halhatnak).Még itt sem
fogtam fel, hogy szülni fogok, hisz csak november közepén kellett volna.
Mi történt
közvetlenül azután, hogy megszületett gyermeked?Mikor a kisfiam megszületett, hallottam felnyüsszenteni és ez egy icipicit
megnyugtatott. Amíg elláttak, áthozták az ágyamat a
szobámból, amire 2 óra letelte után átsegítettek, majd ágyastól 2 óra
elteltével áttoltak a PIC-re, Lóri inkubátora mellé. Csak ültem és próbáltam
befogadni a sokkoló látványt-hangokat, mindenhol drótok, csövek, sípoló hangok.
A nővér, aki már várt minket (végig a férjemmel voltam) elkezdett beszélni, de
sajnos nem emlékszem, csak arra, hogy nyúljunk be hozzá és tegyem rá a kezemet,
de ne mozgassam, ne simogassam! Csak tartottam a kezemet Lóri felett, épphogy
csak érintve a bőrét, akit teljesen beborított egy tenyerem, néztem és hagytam,
hogy átzubogjon rajtam a rettenetesen sok érzés, jók és rosszak egyszerre. Szívszaggató
érzés volt látni, ahogy sír, és nem tudok mit tenni. Aztán abba hagyta a sírást
és elaludt. Nem volt lélegeztetőn, csak C-papon, igaz 6 hétig. A szülést
követően kapott intratracheális szondán át surfactantot és rögtön megkezdték a
coffein-citrát infúziót. Ami nagyon
élénken beivódott az agyamba, az az,hogy a köldökzsinór vastagabb volt ,mint
Lóri lába, és hogy nagyon lila volt. De amúgy gyönyörűséges volt.
Segítettek az anyatej beindításban és
ha igen hogyan? Már másnap megkezdtem a fejést, egy
nővér jött értem és elmondta, hogy ilyenkor mit kell csinálni. Volt egy külön
szoba erre a célra. Ott maradt velem végig, megmutatta, hogyan kell fejni és
megmutatta, hogy hova tegyem a tejet, mit írjak az üvegre. Nappal 3 óránként,
éjjel 4 óránként fejtem. Amíg a kórházban voltam, addig az osztályon egy külön
fejős szobában (dupla elektromos fejőgéppel) majd mikor kikerültem, a PIC
melletti fejős szobában. Kaptam egy fényképet Lóriról, amit úgy csináltak, hogy
nem volt rajta semmilyen kütyü. Azt mondták: első kép, fontos kép, és ha fejek
tegyem magam elé, segíthet, hogy meginduljon a tejem és akár több is legyen.
Milyenek voltak
a körülmények a PIC-cen (higiénés, eszköz, felszereltség)? Hogyan bánt veled a
személyzet? Kommunikáltak veled a baba állapotáról, az elvégzett és elvégzendő
vizsgálatokról? Olyan érzésed volt hogy számít a jelenléted, vagy inkább útban
vagy nekik? A személyzet irtó rendes volt! A neonatológus
a szülést követő reggelen még az osztályon (egy külön olyan részlegen
feküdtem,ahol csak koraszülések utáni ill, beteg, intenziven levő babák anyukái
voltak) megkeresett és elmondott minden fontos dolgot, hogy mik történhetnek
(agyvérzés, ROP, fertőzések,stb ), nagyon higgadtan és nyugtatóan beszélt, de
bevallom őszintén nem sok mindent fogtam fel abból, amit mondott, mert csak az
zakatolt bennem,hogy Lóri még életben van! Megijedtem, amikor belépett, azt
hittem, rossz hírrel jön. Elmondta, hogy Lórinak fejletlen a tüdeje nagyon, de
ameddig nem feltétlenül muszáj, nem szeretnék lélegeztető gépre tenni.
Egy inkubátorra 2 nővér jutott. A
mi termünkben 8 inkubátor volt, mindegyik mellé befért egy ágy, hogy az
anyukákat szülés után (császár is) betolhassák a baba mellé. Minden
inkubátorhoz tartozott egy saját számítógép is, itt vezették a "lázlapot"
és minden, a babámra vonatkozó adatot. Természetesen az inkuk oldalán ott volt
mindig egy gyorsfertőtlenitő folyadék, amit minden benyúlás előtt használni
kellett! A mi nővérünk mindjárt az első alkalommal elmagyarázta mi micsoda, mi
mit jelez, hogy értsek mindent ami a kisbabámmal történik. Az inkubátor
fiókokban voltak a különböző méretű pelusok (emlékszem a legkisebb egy zsepi
méretével egyezett meg) és krémek vattapálcikák, minden babának saját lázmérője
és saját hajkeféje volt. Megmutatták, hogy melyik kukába mit dobjak (két kuka
volt az inkuk mellett) Elmondták, hogy akármikor bemehetek, (akár éjjel is) és
segíthetek a mindennapos ápolásban, sőt segítenem kell! A napi ellátás abból
állt, hogy pelenkázhattunk, - ilyenkor viccesen megjegyezték, hogy legalább
nekik kevesebb munkájuk van-, mosdathattunk (inkun belül), krémezhettük a
testét és vizitek, illetve a beavatkozások alatt (ha épp ott voltam) tarthattam
a szájában egy cukros vízzel átitatott pálcikát-mivel a cukor elvonja a
fájdalomtól a figyelmét, vagy csak egyszerűen fogtam a kicsi kezét. Kétnaponta
volt súlymérés és inkubátortisztítás, amikor a fészkét is kicserélték, ezalatt
én tarthattam Lórit, amíg a nővér mindent megcsinált alatta.
Kenguruztathattál
és ha igen mikortól engedték meg és naponta mennyi időt tölthetett a baba a
mellkasodon?A szülés másnapján elkezdhettem
kenguruzni. Egy kényelmes hátra dönthető "nyugágy"-ba fektettek,
kibontották a hálóingemet és Lórit minden kütyüjével együtt a mellkasomra
tették.
A világ legjobb érzése volt!!! Féltem nagyon, hogy meghúzom
valamelyik csövet, vagy vezetéket, de segítettek és folyamatosan beszéltek
hozzám, de meg nem mondom mit, én akkor abban a pillanatban csak Lórit láttam.
A kezemet csak a hátán nyugtathattam, de még nem simogathattam. Ha a monitor
valamiért riasztott, kicsit meg kellett mozgatnom a hátán a kezemet, mintegy
masszírozni és ettől (általában) helyre állt a légzése. Enni, fejni és éjszakára
voltam csak Lóritól külön, illetve ha látogatóm érkezett. Eleinte csak napi
kétszer kenguruzhattam 2,5 órát. Azt
mondták, hogy ha valaki 1 óránál kevesebbet tud lenni a babájával, az ne
kenguruzzon, mivel a babának a sűrű inkubátorból ki-be tétel megterhelő. Kenguruzás
közben jött egy pszichiáter és minden anyukához odament beszélgetni. Aki
igényelte, ahhoz minden nap. (én nem kértem.) Volt olyan is, hogy kenguruzás
alatt el kellett mennem WC-re, és amíg kint voltam, addig a nővér tartotta a kisfiamat,
míg vissza nem értem. Miután haza mentem, nehezebb volt minden, nem tudtam
annyit ott lenni és a legjobban az zavart, hogy a tejet még le kellett adnom
egy másik épületben. Mindig az járt a fejemben, hogy ennyivel kevesebb időt
lehetek Lórival. Mivel 1,5 órányira laktunk a kórháztól, csak délelőtt fél 10
körül értem mindig oda, először fejtem, majd kenguruztam, ameddig eljött a
következő fejés ideje, akkor ebédeltem is valamit, majd már csak inkubátor
melletti éneklés, mese volt és késő délután mentem haza. Amikor sajnos
fertőzéseket kapott, akkor nem kenguruzhattam, mert összeomlott attól is, ha
csak hozzá értem. Ilyenkor belül zokogva, kívül mosolyogni próbálva énekeltem
az inkubátort simogatva. Mikor erősebb lett 1500 gr körül, elkezdték a
cumisüvegből való táplálást 9 ml anyatejjel, és nagy ritkán mellre is
tehettem(ez itt még nem ment rendesen,mert Lóri túl gyenge volt). Inkubátoron
kívül is fürdethettem kis kádban, de még pelenkával körbebugyolálva. Majd
átszállították egy közelebbi kórházba,(PIC 2) és szeptember 28-án leállították
a coffein-citrát,lipidek és a többi infúziót. Itt érdekes volt, hogy az
inkubátor mellett fejhettem, ezzel is esélyt adva a tej mennyiségének
növelésére. Megtanítottak újraéleszteni és a mobil-monitor használatára-mivel
csak azzal engedtek haza a sok apnoé miatt.
Milyen emlékek
maradtak meg a PIC időszakból, jók rosszak egyaránt? Összességében
inkább jó emlékeim vannak, pl mikor elhagyta az 1 kilót, reggel az inkubátor
oldalán egy piros szív alakú lufi várt, rajta egy felirattal "büszke ezer
grammot nyomok" Sírtam! Vagy, hogy a nővérekkel sokat
beszélgettünk-nevetgéltünk. Vagy, hogy nem akartam haza menni 4 nap után és
elsírtam magam a doktornő előtt, aki akkor megfogta a vállam, megsimogatott és
azt mondta, hogy rendben, akkor maradjak még pár napot. Van rossz emlékem is
persze, Lóri állapot romlásai. Egyszer majdnem elveszítettük Őt, az egyik
nagyobb fertőzés miatt. Az érzelmi hullámvasút… és még néhány apróság: Pl mikor
foglalt volt minden fejőgép és nem tudtam azonnal fejni, pedig nekem akkor
KELLETT, hiszen letelt a 3 óra! Valamiért robotszerűen tartottam az időpontot,
rettenetesen szigorúan. Szó szerint kikészültem, ha valamiért bomlott a szigorú
napirendem. Ami még inkább negatív emlék,hogy nagyon szorongtam amikor
átszállították, mert valahogy itt éreztem biztonságban Őt.
Mielőtt
hazamentetek felajánlották az RSV elleni védőoltást? Elmagyarázták miért fontos
és mi a célja az oltásnak? Hazaadás napján elmondták, hogy
Lóri kapott RSV elleni oltást, ami egy „nátha vírus”, de részletesebben nem
mondtak róla semmit. Mondták, mikor kell a következő, és hogy azt már a
gyerekorvosnál kapjuk, Ő majd a további részleteket elmondja.
Hány hetes volt
gyermeked, amikor hazamehetett? Végül 65 nap után (ekkor lettem
volna 36+1 hetes terhes) 2360 gr-al és 45 centivel haza hozhattuk a mi kis
hősünket!
Nagyon köszönöm
a beszélgetést!
Ahol megjelent: http://www.koraszulott.com/hirek/93-egyeb/619-2015-01-23-09-33-13.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése