Aupair? Soha többet...

Azért van abban valami irónia, hogy ez a mondat ott fönt az én számat, illetve ujjaimat hagyja el. Éveken keresztül én voltam a "bébiszitter királynő" ahogy régi családok és au-pairek jellemeztek engem.

Ma, amikor nekem van au-pairem, rá kellett jönnöm, hogy ez bizony nem az én világom. Úgy, hogy már a negyedik évünket taposom a második segítőnkkel, de sikerült belebotlanom a számunkra "legrosszabba", a csiszolatlan gyémántba. Helyesbítek, SZÁMOMRA legrosszabba. Régen mindig azzal nyugtattam a lányokat, hogy anyukával ne foglalkozz, nem rá kell vigyáznod, hanem a gyerekeire...hát ja. 

Én ezzel a "gyerekkel" nem tudok azonosulni, és képtelen vagyok kompromisszumra, ha nem látom, hogy megéri. Annabel barátnőm fogalmazta meg nagyon jól: Volt elsőre egy hiperszuper csajod, akinek lehoztad a csillagokat, mert imádta a fiadat, fejleszette ahogy és ameddig tudta, és amikor a kompetenciája már nem volt elég, nem kihasználva  a helyzetet, javaslatott tett, hogyan merre tovább. És aztán belefutottál EBBE...." Ő vagy 8 aupairt fogyasztott az elmúlt években, különböző nemzetiségűeket, volt egy akit imádott,a  többit "elviselte", mert nem volt más választása, és volt akit 1 hét után egyszerűen lecserélt, mert ordított a 6 hónapos babával, hogy "Maradj már csöndben". Én nem kérem, hogy vigyázzon a 4 gyerekre, nálunk csak egyre kéne koncentránia, de arra képtelen. Ezt így 4 hónap tapasztalat alapján már bizton állíthatom.

Amikor már nagyon durrann az agyam, azt mantrázom magamban: Nyugi, nyugi nyugi, és billegek előre hátra, ahogy Ella altatja magát.

A miénk nem egy egyszerű segítő, hanem speciális, de ráadásul 4-szer akkora fizetéssel mint egy átlag aupair, és én mosok vasalok rá. Röhej! Már az sem volt egy egyszerű történet ahogy rátaláltam, és ezt most le sem írnám, mert Magyarország szégyene, hogy emberek nem is akarnak dolgozni. 

Szerintem ő ezt valahogy elfelejti. Vagy csak természetes neki, mint minden frissen diplomázottnak, hogy pénz halmokban az öledben, mert ugye már "megdolgoztál" érte, de amikor ténylegesen be kéne mtatnia hogy mit tud, akkor a telefonján lóg gyakorlatilag egész nap.

Még nem érti, mert még gyerek - ULTRA NAGY BETÚKEL -  (férj nagyon ügyesen megfogalmazta egyik vasárnap délután, miután leszedtem UTÁNA az asztalt, hogy 5 gyereked van édesem innentől kezdve) hogy az életben nem fog Magyarországon ennyit keresni bejelentett gyógypedagógusként, még ha pályakezdő akkor sem, hiába előtte még a "kárrierje".

Es ha már itt tartunk, a Pető diplomás, eddig általam látott és ismert konduktoroknak több közük van a gyógypedagógiához, mint az ELTE-n végzett gyógypedagógusnak. Nem írom le mennyi bajom van vele és hogy mennyire inkompetens, mert csak felmegy a vérnyomasom. Csak úgy magamban itt elbúslakodom, hogy elküldeni addig úgysem tudom, amíg nem találok valakit a helyére, mert ezt most már be kell látnom, egyedül nem bírom, de már a csajt sem bírom elviselni. Sem azt, ahogy kávézik mellettem reggelente, sem azt, ahogyan Edivel "nyávog"..semmit. Beszéltem vele, szépen, nehogy megbántsam mimóza lelkét, hogy egy így nem jó, ugyan van-e fejesztési terve....igen van fejlesztési terve...akkor én azt miért nem láttam? Ő nem gondotla, hogy ez engem ÉRDEKEL....itt már majdnem sírtam. A legszebb az volt amikor 3 hónap után megkérdezte, hogy megnézheti-e a gyerek MRI-jét, hogy pontosan hol van az agyi sérülés. Majdnem nekimentem a fának vezetés közben. Egy diplomás gyógypedagógus megkérdezi tőlem, a gyerek anyjától, hogy a PVL-es gyerek agyában hol van a sérülés. Hahó Professzorok akik tanítjátok és lediplomáztatjátok ezeket a "szakembereket". Hát hol, az agy melyik területén van a PVL-es gyerek agyi sérülése? Nem pörgetem magam......

Inkább a saját lakásomban keresek magamnak egy másik helyiséget, ahol nem kell látnom és hallanom, mert a falra mászom tőle. Istenem, küldj valakit helyette!