Drága Barátom
Drága Barátom,
Megkaptam A hírt. Feleséged üzent, mert így kérted. Tudtad, hogy fájni fog. Tudtad, mi fog történni, de nem szóltál előre. Sosem tetted. Hagytad mindig, hogy magamtól érezzem, hogy magamtól jöjjek rá. Vezettél, fogtad a kezem, halkan mormoltál a fülembe. Sokat kérdeztél, és nagyon sokat hallgattál.
A gyerekek alszanak, kezemben az "üzenet" folynak a könnyek az arcomon. Hideg van. Megállt az idő. Érzem a csokitorta illatát, amely elkészült a holnapi Mikulás ünnepségre. Hogyan menjek oda így? Éjszaka van, nem aludtam semmit, a szemem vörösen fáj. Mit mondok a gyerekeknek miért? És mit mondok, miért nem megyek? Látlak magam előtt, mosolyogva ingatod a fejed és azt mondod: Úgyis elmész. Mert el kell menned. Ők nem értik mi történik. Majd mondd el nekik amikor alkalmas az idő.
Mi lesz velem NÉLÜLED? Istenem milyen rohadt önző vagyok, már megint azon gondolkodom, hogy mit tettél VELEM, ahelyett, hogy az fájna mennyi összetört szívet hagytál magad után. Édes pici Anna....veled mi lesz? Ugye tudod és mindig tudni fogod hogy ÉDESAPÁD az egyik legnagyszerűbb ember a világon. Nincs múltidő, nem szabad múltidőbe tenni.
Kezemben a jegyzettömbök, a legfrissebb, múlt heti füzet lapjaira hullanak a könnyeim. Elmosódik a tinta. Mosolyra húzodik a szám. Te beszéltél, én jegyzeteltem. Dolgoztunk, terveztünk, feladatokat adtunk egymásnak, nevettem, mert megnevetettél, pedig nagyon fáradt voltam. Kérdeztél, hülyeségeket, oda nem illő dolgokat. Mérges voltam, miért kell a múltat hánytorgatni, miért beszélünk apuról? Gyorsan válaszoltam, és elhessegettem a rossz érzést ami jött fel a gyomromból. Miért, minek kérdezel ilyeneket, hát nem mindegy mi történt majdnem 18 éve?
Jönnek az üzenetek. Akik tudták, hogy te meg én, MI nagyon közel, nagyon szorosan......Mennek tőlem a mondatok olyan embereknek, akiket nagyon szerettél, nagyra tartottál. Fájdalom, döbbenet. Olyan hirtelen, váratlanul...pedig te készültél rá. Már hónapok óta készülsz rá. Mindenkit megvezettél. Tudtad, hogy vége de úgy csináltad, hogy ez a te titkod maradjon. Hitegettél, mert tudtad, hogy beleroppanok a fájdalomba. Az a gyanúm, mindenkivel ezt tetted, aki fontos volt számodra.
Már 3 napja nem vagy "itt" mégis olyan mintha itt lennél velem. Vki azt írta nekem tegnap: Eddig is vezetett, ezután is ezt fogja tenni. Ezért volt a kapcsolatotok olyan, amilyen. Olyan büszke vagyok rá, hogy ismerhettelek, és a barátonak mondhattalak. Inkább voltál a második édesapám, de az olyan szentimentális. A barátom voltál.
Ugye küldöd a jeleket, és észre fogom őket venni?
Megkaptam A hírt. Feleséged üzent, mert így kérted. Tudtad, hogy fájni fog. Tudtad, mi fog történni, de nem szóltál előre. Sosem tetted. Hagytad mindig, hogy magamtól érezzem, hogy magamtól jöjjek rá. Vezettél, fogtad a kezem, halkan mormoltál a fülembe. Sokat kérdeztél, és nagyon sokat hallgattál.
A gyerekek alszanak, kezemben az "üzenet" folynak a könnyek az arcomon. Hideg van. Megállt az idő. Érzem a csokitorta illatát, amely elkészült a holnapi Mikulás ünnepségre. Hogyan menjek oda így? Éjszaka van, nem aludtam semmit, a szemem vörösen fáj. Mit mondok a gyerekeknek miért? És mit mondok, miért nem megyek? Látlak magam előtt, mosolyogva ingatod a fejed és azt mondod: Úgyis elmész. Mert el kell menned. Ők nem értik mi történik. Majd mondd el nekik amikor alkalmas az idő.
Mi lesz velem NÉLÜLED? Istenem milyen rohadt önző vagyok, már megint azon gondolkodom, hogy mit tettél VELEM, ahelyett, hogy az fájna mennyi összetört szívet hagytál magad után. Édes pici Anna....veled mi lesz? Ugye tudod és mindig tudni fogod hogy ÉDESAPÁD az egyik legnagyszerűbb ember a világon. Nincs múltidő, nem szabad múltidőbe tenni.
Kezemben a jegyzettömbök, a legfrissebb, múlt heti füzet lapjaira hullanak a könnyeim. Elmosódik a tinta. Mosolyra húzodik a szám. Te beszéltél, én jegyzeteltem. Dolgoztunk, terveztünk, feladatokat adtunk egymásnak, nevettem, mert megnevetettél, pedig nagyon fáradt voltam. Kérdeztél, hülyeségeket, oda nem illő dolgokat. Mérges voltam, miért kell a múltat hánytorgatni, miért beszélünk apuról? Gyorsan válaszoltam, és elhessegettem a rossz érzést ami jött fel a gyomromból. Miért, minek kérdezel ilyeneket, hát nem mindegy mi történt majdnem 18 éve?
Jönnek az üzenetek. Akik tudták, hogy te meg én, MI nagyon közel, nagyon szorosan......Mennek tőlem a mondatok olyan embereknek, akiket nagyon szerettél, nagyra tartottál. Fájdalom, döbbenet. Olyan hirtelen, váratlanul...pedig te készültél rá. Már hónapok óta készülsz rá. Mindenkit megvezettél. Tudtad, hogy vége de úgy csináltad, hogy ez a te titkod maradjon. Hitegettél, mert tudtad, hogy beleroppanok a fájdalomba. Az a gyanúm, mindenkivel ezt tetted, aki fontos volt számodra.
Már 3 napja nem vagy "itt" mégis olyan mintha itt lennél velem. Vki azt írta nekem tegnap: Eddig is vezetett, ezután is ezt fogja tenni. Ezért volt a kapcsolatotok olyan, amilyen. Olyan büszke vagyok rá, hogy ismerhettelek, és a barátonak mondhattalak. Inkább voltál a második édesapám, de az olyan szentimentális. A barátom voltál.
Ugye küldöd a jeleket, és észre fogom őket venni?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése